Vannak napok, amikor -bár erősen igyekszem túllépni, sőt, tudomást sem venni róla- erősen elfognak az emlékek, és kavarog bennem sok minden a múltból. Ez általánosságban is igaz, de most a Zs. emlékekre koncentrálva írom ezt.
Ártatlanul régen lementett gitártabokat kerestem a külső vinyóimon, de persze, a rám jellemző totális káosz és rendezetlenség uralkodik még a virtuális szobáimban is, szóval lövésem sincs, mit merre kell keresni. Így bukkanok rá olyan dolgokra, amik egyszerűen magukba szippantanak, nincs menekvés...
Néha ráfeledkezem, hogy egyre kevésbé hiányzik. Mint a párom, már idejét se tudom, mikor hiányoltam utoljára, de mint a legjobb barátnő, lelkitárs... szóval ezen valószínűleg még most sem vagyok túl teljesen. De már nem jut annyiszor eszembe, egyre kevesebbszer érzem magam egyedül, és látok esélyt új barátokra is. A szakítás és nem beszélés után persze a csapból is olyan dolgok folytak, amik ráemlékeztettek, nem volt nehéz dolgom, mindenről Zs.re asszociálni, ha akartam, ha nem. Azóta is előfordultak, nagyon ránk jellemző, rá jellemző dolgokból, hogy nem tudtam másra gondolni - de ez is megváltozott. Persze, nem tudom, hogy az ilyen dolgok jelennek meg kevesebbszer, de talán az a valószínűbb, hogy nekem lett kevésbé meghatározó.
De őrzök olyan emlékeket - különösen, amiket ő írt - amik teljes egészében visszavisznek oda, ahova akarnak. Nagyon sajnálom, hogy nem olvashatom friss írásait, ha vannak, talán már nem is ír, mert nagyon nagyon szerettem, ahogy fogalmazott. Olyan sajátos volt. Sok helyen - bár inkább régebben - még elég kiforratlan, de akkor is zseniális, volt benne valami nagyon egyedi, ami pont megtalálta az ember - legalábbis az én - hullámhosszát. Most ilyeneket olvastam vissza - függőség?.. És hihetetlen, hogy egyszer ezek a valóságot írták le. Hogy egy valóságos múlt vágyott jövőjét fogalmazzák. Hogy kósza gondolatok, érzések, vágyak, titkok és összetartozás jelei rejlenek benne - amik ma már csak üres szavak talán. Valószínűleg.
Jó lenne tudni, hogy hogyan áll hozzám. Úgy érzem, folyton csak én írok neki, pedig nincs is így. Meg sosem érzem, hogy kényszerből válaszolna. De közben én sem akarok neki írni, sokszor nem látom értelmét. Nem lehetünk normálisan semmilyen pozícióban a másik életében, csak egy néha felvillanó "Új üzenet", amit a barátainknak sem szívesen vallunk be talán. Néha úgy érzem, mintha tilosban járnék, pedig nem tenném - nem tudnám- ha hátsó szándékom lenne, ha nem lennék tiszta, hű Kata felé. De mégis, sokszor fog el az érzés, ha Szandiék tudnának róla, lehet úgy néznének rám, mint egy függősége tárgya iránt sóvárgó ember... Ez miért van bennem? Tényleg lehetett valami ilyesmi reakciójuk, vagy csak képzelem? Esetleg Zs. nak adott reakcióból vetítem ezt magamra? Nem tudom... Na mindegy.
Egyébként nem találom, amiért eredetileg megbolygattam a külső tárolóm...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése