Tudod, ***, én néha annyira nem értem ezt a világot! De komolyan! És most megint annyira átérzem a once upon a time-ot, mert annyi mindent elmond, ami zavar a világban! Mindig szíven üt, amikor a Kalapos azt mondja: " Tudod, mi a baj ezzel a világgal? Mindenki mágikus megoldást akar a problémáira, mégsem hisz senki a varázslatban." És ez sokszor annyira igaz. Nincsen hite az embereknek, csak mennek, élnek, lemondanak, sokszor csak félelemből, mert nem hiszik el, hogy igaz lehet... És az is annyira szíven üt, hogy Daliás és Hófehérke a mi világunkban tulajdonképpen lemondanak egymásról. Mary Margaret annyira megbántottnak érzi magát, hogy inkább elhagyja Davidet, mikor szerelmesek egymásba, és nem adnak maguknak esélyt. Míg az elvarázsolt erdőben töretlenül mentek egymás után. Pedig az, ha belegondolunk, sokkal gyötrőbb volt, sokkal nagyobb akadály... és mégis. A mi világunkban nincsenek együtt, míg ott sosem kételkedtek.
És ez fáj. Ettől rettegek. Hogy én is ilyen leszek. Hogy valami egyszer úgy meggyötör, hogy úgy érzem, fel kell nőnöm, és nem hinnem többé a mesékben, vagy úgy általában semmiben, és két lábbal a földön állva kell élnem... Pedig szerintem, hinni egyáltalán nem gyerekes. Gyerekesnek tartják sokszor, mert a gyerekek azok, akiknek még bátor a szívük, hogy higgyenek töretlenül, a felnőttek meg már túlságosan védik a szívüket..
Egyszer csináltatni fogok egy tetoválást... Emlékeztetőül... "Love is hope. It fuels our dreams." Ezt Belle mondja Morgónak, amikor még Ábránd volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése