Anya játszik

Nagyon szeretem az itthonléteimben, amikor anya az én szobámban játszik. A laptopja amúgy is mindig az íróasztalomon van, már nem pakolom el. Tudom, hogy ha én Pesten vagyok, ő ide szokott elvonulni kihívásokat teljesíteni. Mikor először jött be úgy, hogy én is itt voltam -"bocsi, hó vége van és még nem végeztem minden kihívással" - azt hittem idegesíteni fog. De nagyon élvezem, nagyon jó érzés anyát figyelni miközben játszik. Mahjong vagy micsoda, még gyerekkoromból is emlékszem, hogy imádta. Csinálja a különböző játékokat, nyeri a tallérokat, néha megnéz egy-egy reklámot -illetve levett hanggal másfele figyel addig-, bosszankodik, hogy miért angol játékokat hirdet, mikor ő magyar, majd folytatja. És olyan aranyos hangokat hallat néha. Meg amúgy is olyan aranyos, ahogy játszik, gondolkozik. Néha, ha nem sikerül, mérlegel egy sort, és másikat csinál, de általában addig próbálkozik, amíg nem sikerül. Arra gondolok, hogy vannak típusok, amiket annyira nem szeret.

Még összepakolni (=ideiglenesen elrámolni) is hajlandó vagyok, hogy ideüljön játszani, annyira jó érzés.

Barátságos csillagos ég

Na, tegnap este máris sikerült Lilla barátnémmal megtörni a nyári csendet, sőt, a lelkére is kötöttem, hogy keressen és rángasson néha ide-oda, mert nem lesz jó, ha megint megismételni az előző nyár punnyadt bezárkózását. És vette a feladatot, szerintem nem lesz gond. :) Mondjuk, hogy sportolni mikor fogunk eljutni, és meddig bírjuk tartani, az már más kérdés, de majd kiderül az is. :D

Amúgy tegnap nagyon jót beszélgettünk, átmentem hozzá este, mondván, hogy elmegyünk kutyát sétáltatni, de férjecskének kajával akart készülni, amihez boltba kellett menni. Nosza, kutyakísérettel bevettük a Lidlt, ahol is az történt, hogy kéretlen huncut alkohol italok potyogtak a kosarunkba, amiket kénytelenek voltunk megvásárolni, majd otthon elfogyasztani. Szóval így történt a nagy kutyasétáltatás. :D

Egyébként hihetetlen jól telt az este, Lilla kihurcolta az erkélyre a benti ülőalkalmatosságokat, és kint ücsörögtünk és beszélgettünk a csillagos ég alatt (ahol nem mellesleg az idő is sokkal csodálatosabb volt, bár ott meg szúnyogok is voltak, de nem baj). És nagyon jót beszélgettünk, baromira el is ment az idő, félegykor néztem rá az órára, hogy bakker, én még haza akarok menni. Szóval elköszöntem, kaptam paprikasprayt :D És olyan negyed2-fél2 között ágyban is voltam már. De amúgy nagyon nehezen aludtam el, szerintem bennem akkor kezdtek el kavarogni a sörikék. Aztán meg reggel jól elaludtam, nem is nevezhető reggelnek az ébredésem időpontja, pedig én főztem. (Már kész a kaja.. :D )

Néha látom a gyűrűt..

A velem egykorú ismerőseim körében egyre gyakoribb a házasságkötés. Sőt, gyerekek is jönnek már itt-ott (néhol már a sokadik).

A mosolyban, amivel a képeiket nézem, megbújik némi irigység. Látom a képeket, a párok ölelik egymást, csak egy sejtető kép, de az összekulcsolt kezükön ott a gyűrű. Az összetartozás és elköteleződés jelképe.

Sosem gondoltam, hogy engem is el-el fog kapni a vágy, hogy legyen az ujjamon. Hogy legyen "papírom" - bár amúgy azt sem gondoltam soha, hogy "csak egy papír, minek az?". Mindig úgy gondoltam, hogy majd jön, ha jön a hozzá kellő valaki is.

És jött a valaki. Itt van velem (bár most épp nincs.. hiányzol), és igen, feltör bennem sokszor az érzés. Bizsereg a bal kezem gyűrűs ujja, hogy hiányzik róla valami.

Persze, elrugaszkodva az érzelmektől, még nagyon messze vagyok én is tőle. Sokszor ugratom szegény kedvesem, hogy na, na, meg hogy ne várjuk meg semmiképp, míg 30 leszek (ha lehet, tényleg ne..), de közben azt hiszem lefagynék, ha a közeljövőben elém állna egy gyűrűvel. Nem is tudom, mit felelnék, hiszen nyilván nem a kapcsolatunk okozná a habozást, hanem a kérdés, hogy nem túl korai-e még? Lehet, a nyakába vetném magam zokogva, hogy IGEN, lehet, tényleg lefagynék, és percekig csak húzogatná a kezét a szemeim előtt, vagy pánikolva, mentegetőzve kerülném a kérdést... De ez a jelen, a nagyon közel jövő. Egyszer eljön az alkalmas pillanat. És már várom.

Szeretnék ott tartani, hogy rajtunk a gyűrű. Tudom, hogy a személy megvan hozzá.

Miért térsz folyton vissza

Vannak napok, amikor -bár erősen igyekszem túllépni, sőt, tudomást sem venni róla- erősen elfognak az emlékek, és kavarog bennem sok minden a múltból. Ez általánosságban is igaz, de most a Zs. emlékekre koncentrálva írom ezt.

Ártatlanul régen lementett gitártabokat kerestem a külső vinyóimon, de persze, a rám jellemző totális káosz és rendezetlenség uralkodik még a virtuális szobáimban is, szóval lövésem sincs, mit merre kell keresni. Így bukkanok rá olyan dolgokra, amik egyszerűen magukba szippantanak, nincs menekvés...

Néha ráfeledkezem, hogy egyre kevésbé hiányzik. Mint a párom, már idejét se tudom, mikor hiányoltam utoljára, de mint a legjobb barátnő, lelkitárs... szóval ezen valószínűleg még most sem vagyok túl teljesen. De már nem jut annyiszor eszembe, egyre kevesebbszer érzem magam egyedül, és látok esélyt új barátokra is. A szakítás és nem beszélés után persze a csapból is olyan dolgok folytak, amik ráemlékeztettek, nem volt nehéz dolgom, mindenről Zs.re asszociálni, ha akartam, ha nem. Azóta is előfordultak, nagyon ránk jellemző, rá jellemző dolgokból, hogy nem tudtam másra gondolni - de ez is megváltozott. Persze, nem tudom, hogy az ilyen dolgok jelennek meg kevesebbszer, de talán az a valószínűbb, hogy nekem lett kevésbé meghatározó.

De őrzök olyan emlékeket - különösen, amiket ő írt - amik teljes egészében visszavisznek oda, ahova akarnak. Nagyon sajnálom, hogy nem olvashatom friss írásait, ha vannak, talán már nem is ír, mert nagyon nagyon szerettem, ahogy fogalmazott. Olyan sajátos volt. Sok helyen - bár inkább régebben - még elég kiforratlan, de akkor is zseniális, volt benne valami nagyon egyedi, ami pont megtalálta az ember - legalábbis az én - hullámhosszát. Most ilyeneket olvastam vissza - függőség?.. És hihetetlen, hogy egyszer ezek a valóságot írták le. Hogy egy valóságos múlt vágyott jövőjét fogalmazzák. Hogy kósza gondolatok, érzések, vágyak, titkok és összetartozás jelei rejlenek benne - amik ma már csak üres szavak talán. Valószínűleg.

Jó lenne tudni, hogy hogyan áll hozzám. Úgy érzem, folyton csak én írok neki, pedig nincs is így. Meg sosem érzem, hogy kényszerből válaszolna. De közben én sem akarok neki írni, sokszor nem látom értelmét. Nem lehetünk normálisan semmilyen pozícióban a másik életében, csak egy néha felvillanó "Új üzenet", amit a barátainknak sem szívesen vallunk be talán. Néha úgy érzem, mintha tilosban járnék, pedig nem tenném - nem tudnám- ha hátsó szándékom lenne, ha nem lennék tiszta, hű Kata felé. De mégis, sokszor fog el az érzés, ha Szandiék tudnának róla, lehet úgy néznének rám, mint egy függősége tárgya iránt sóvárgó ember... Ez miért van bennem? Tényleg lehetett valami ilyesmi reakciójuk, vagy csak képzelem? Esetleg Zs. nak adott reakcióból vetítem ezt magamra? Nem tudom... Na mindegy.

Egyébként nem találom, amiért eredetileg megbolygattam a külső tárolóm...