Van benne valami sorsszerű...
Ma reggel, ahogy kapkodtam a lábam a budafokin, hogy beérjek legalább nagyjából a próbanapokra, el kellet gondolkoznom rajta, hogy régen mennyit jártam erre, ebbe az utcába. Hol Icsába, hol mellé, de elég sokat. Itt vettem a laborköpenyemet, voltam itt gyrosozni, kínaizni. És most ide mentem dolgozni, egy nem mellesles elég kellemes próbanapra (bár azért a lábam kurvára sajog az egész napos állástól).
És egyébként az is vicces, hogy az Örs is hasonlóan nagy szerepet játszott már az életemben, mielőtt elkezdtem volna ott dolgozni. Hiszen laknak ott barátnőmék, sűrűbben jártam feléjük, meg míg a kedvesem máshol lakott tavaly, sokszor tettünk kitérőt az árkádi sparba.
Persze, bárki mondhatná, hogy azért ezek elég nagy csomópontok, minden "pestre-került" első megállói... de ennél többről van szó, olyan magaménak éreztem őket. Akkor. És azóta úgy éreztem, hogy le van zárva, és elfelejthetem, és most meg mégse... Tök jó.
Egyébként azt is szeretem, ha utólag értelmet lehet adni, egy -a jelenben értelmetlennek tűnő- eseménynek, véletlennek. Véletlenek nincsenek.
És hivatalosan is meg van az első személy, akit tényleg semmilyen formában nem kívánok többé elviselni. Még úgyis nehéz lesz, ha már nem vagyok egymás életének a részei, de látok rá esélyt, hogy még úgyis meg fogja keseríteni a mindennapjaimat, pusztán az emlékével...
Hol a purhab... ?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése