Már gondoltam is rá, hogy meg kéne örökítenem az elmúlt napok eseményeit valamilyen feljegyzés formájában, de most, hogy olvastam is egy cikket a naplóírás jótékony hatásáról, már tényleg meg is fogom tenni.
Egyrészt, muszáj kiemelnem azt a rendkívül ritka dolgot, hogy büszke vagyok magamra. Az elmúlt hét eseményeiért. Persze, van még akadály előttem, de elég sok dolgot sikerült megugranom eddig... és jó érzés ezekre gondolni :)
Például lenyomtam a próbanapokat, 36 órát dolgoztam a három nap alatt, a 3. nap végén ráadásul volt egy két órát interjúm is még, a hét többi napját a kávézóban dolgoztam, és hellyel-közzel túl éltem, pedig további stresszbomba volt még, hogy a lakótársaim "eltanácsoltak", számomra eléggé koholtnak tűnő vádakkal, de éreztem, hogy felesleges energiát ölnöm a védekezésbe. ÉS amúgy fel is vettek végül.
Ma írtam alá szerződést, olvastam át egy rakat leírást, ismertem meg a kedves irodában tartózkodó egyéb emberkéket, meg pillanthattam be a belső dolgokba, és olyan jó érzés volt. Mikor Ákossal a végén kezet fogtunk, és azt mondta: "Üdv nálunk!" hihetetlen öröm és büszkeség is töltött el.
Persze, ez már a második munkahelyen lesz, de az elsőből még próbaidőn belül kiléptem, és nem tervezem ezt ezzel is megtenni. Nagyon érzem benne a kihívást, de egyúttal a lehetőséget is. A héten már kezdek is, előreláthatólag karácsony után már egyedül fogok nyitni-zárni, ráadásul olyan emberrel leszek, aki még sose volt előtte ebben az üzletben. Egyszerre tartom nagyon ijesztőnek és hízelgőnek, hogy már egy hónap múlva ilyen elvárásokat támasztanak felém. :D
-fél nappal később-
Tényleg, büszke vagyok rá, hogy felvettek. És kíváncsian várom, hogy milyen lesz itt hosszútávon.
A lakás bizniszt tegnap óta kicsit megingottnak érzem, mert kiderült, hogy nem teljesen áramlik az információ a kapcsolattartón keresztül, de ma találkozok személyesen az új házinéni-jelölttel, és szerintem akkor mindketten tudunk mindent tisztázni. Nagyon remélem, hogy össze fog jönni ez is...attól mondjuk nem félek, hogy semmi nem lesz, mert az élet nem olyan. :D Ezt a nem túl sok tapasztalatommal is ki merem már jelenteni.
Kicsit ijesztő az is, így az elmúlt napokban, hogy mennyi mindent kell fejben tartani, meg elintézni, meg végiggondolni. A pszichológus néni, akihez járok beszélgetni, persze, csak mosolygott ezen, hogy "na, kezdünk felnőni, nemde?". De legalább együttérzően mondta, és nem úgy, hogy "végre!". :D Az nem hiszem, hogy jól esett volna.
-Olyan jó érzés ránézni az éjjeliszekrényemre, ahonnan a kedvesem mosolyog vissza rám. Ez most csak így eszembe jutott, mert pont odanéztem, és tényleg, olyan jó. -
Lassan indulnom kéne, de még bennem az érzés, hogy egy csomó mindent nem írtam le. Annyira kavalkád volt ez az elmúlt egy hét! Annyi minden érzés volt akár egy időben is bennem, és jó lenne kiírni, a jókat pedig megörökíteni. De most már csak arra tudok gondolni, hogy "jajj, mennem kéne, mit kéne még írni?!" és így már nem megy. :D
Ó, Bögri ismét nálam tartózkodik! :) Persze, félek, ha egy hét múlva elköltözök... :D De most a plüsseimet veszem majd először leltárba, hogy ez ne fordulhasson többet elő. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése