Az események kiírása önmagunkból

Már gondoltam is rá, hogy meg kéne örökítenem az elmúlt napok eseményeit valamilyen feljegyzés formájában, de most, hogy olvastam is egy cikket a naplóírás jótékony hatásáról, már tényleg meg is fogom tenni.

Egyrészt, muszáj kiemelnem azt a rendkívül ritka dolgot, hogy büszke vagyok magamra. Az elmúlt hét eseményeiért. Persze, van még akadály előttem, de elég sok dolgot sikerült megugranom eddig... és jó érzés ezekre gondolni :)

Például lenyomtam a próbanapokat, 36 órát dolgoztam a három nap alatt, a 3. nap végén ráadásul volt egy két órát interjúm is még, a hét többi napját a kávézóban dolgoztam, és hellyel-közzel túl éltem, pedig további stresszbomba volt még, hogy a lakótársaim "eltanácsoltak", számomra eléggé koholtnak tűnő vádakkal, de éreztem, hogy felesleges energiát ölnöm a védekezésbe. ÉS amúgy fel is vettek végül.

Ma írtam alá szerződést, olvastam át egy rakat leírást, ismertem meg a kedves irodában tartózkodó egyéb emberkéket, meg pillanthattam be a belső dolgokba, és olyan jó érzés volt. Mikor Ákossal a végén kezet fogtunk, és azt mondta: "Üdv nálunk!" hihetetlen öröm és büszkeség is töltött el.

Persze, ez már a második munkahelyen lesz, de az elsőből még próbaidőn belül kiléptem, és nem tervezem ezt ezzel is megtenni. Nagyon érzem benne a kihívást, de egyúttal a lehetőséget is. A héten már kezdek is, előreláthatólag karácsony után már egyedül fogok nyitni-zárni, ráadásul olyan emberrel leszek, aki még sose volt előtte ebben az üzletben. Egyszerre tartom nagyon ijesztőnek és hízelgőnek, hogy már egy hónap múlva ilyen elvárásokat támasztanak felém. :D

-fél nappal később-

Tényleg, büszke vagyok rá, hogy felvettek. És kíváncsian várom, hogy milyen lesz itt hosszútávon.

A lakás bizniszt tegnap óta kicsit megingottnak érzem, mert kiderült, hogy nem teljesen áramlik az információ a kapcsolattartón keresztül, de ma találkozok személyesen az új házinéni-jelölttel, és szerintem akkor mindketten tudunk mindent tisztázni. Nagyon remélem, hogy össze fog jönni ez is...attól mondjuk nem félek, hogy semmi nem lesz, mert az élet nem olyan. :D Ezt a nem túl sok tapasztalatommal is ki merem már jelenteni.

Kicsit ijesztő az is, így az elmúlt napokban, hogy mennyi mindent kell fejben tartani, meg elintézni, meg végiggondolni. A pszichológus néni, akihez járok beszélgetni, persze, csak mosolygott ezen, hogy "na, kezdünk felnőni, nemde?". De legalább együttérzően mondta, és nem úgy, hogy "végre!". :D Az nem hiszem, hogy jól esett volna.

-Olyan jó érzés ránézni az éjjeliszekrényemre, ahonnan a kedvesem mosolyog vissza rám. Ez most csak így eszembe jutott, mert pont odanéztem, és tényleg, olyan jó. -

Lassan indulnom kéne, de még bennem az érzés, hogy egy csomó mindent nem írtam le. Annyira kavalkád volt ez az elmúlt egy hét! Annyi minden érzés volt akár egy időben is bennem, és jó lenne kiírni, a jókat pedig megörökíteni. De most már csak arra tudok gondolni, hogy "jajj, mennem kéne, mit kéne még írni?!" és így már nem megy. :D

Ó, Bögri ismét nálam tartózkodik! :) Persze, félek, ha egy hét múlva elköltözök... :D De most a plüsseimet veszem majd először leltárba, hogy ez ne fordulhasson többet elő. :)

Valami sorsszerű

Van benne valami sorsszerű...

Ma reggel, ahogy kapkodtam a lábam a budafokin, hogy beérjek legalább nagyjából a próbanapokra, el kellet gondolkoznom rajta, hogy régen mennyit jártam erre, ebbe az utcába. Hol Icsába, hol mellé, de elég sokat. Itt vettem a laborköpenyemet, voltam itt gyrosozni, kínaizni. És most ide mentem dolgozni, egy nem mellesles elég kellemes próbanapra (bár azért a lábam kurvára sajog az egész napos állástól).

És egyébként az is vicces, hogy az Örs is hasonlóan nagy szerepet játszott már az életemben, mielőtt elkezdtem volna ott dolgozni. Hiszen laknak ott barátnőmék, sűrűbben jártam feléjük, meg míg a kedvesem máshol lakott tavaly, sokszor tettünk kitérőt az árkádi sparba.

Persze, bárki mondhatná, hogy azért ezek elég nagy csomópontok, minden "pestre-került" első megállói... de ennél többről van szó, olyan magaménak éreztem őket. Akkor. És azóta úgy éreztem, hogy le van zárva, és elfelejthetem, és most meg mégse... Tök jó.


Egyébként azt is szeretem, ha utólag értelmet lehet adni, egy -a jelenben értelmetlennek tűnő- eseménynek, véletlennek. Véletlenek nincsenek.


És hivatalosan is meg van az első személy, akit tényleg semmilyen formában nem kívánok többé elviselni. Még úgyis nehéz lesz, ha már nem vagyok egymás életének a részei, de látok rá esélyt, hogy még úgyis meg fogja keseríteni a mindennapjaimat, pusztán az emlékével...

Hol a purhab... ?

Nincsen címe

Nem szeretem, amikor csupa olyan aprósággal indul egy nap, amik képesek olyan hangulatot eredményezni, amiből nagyon nehezen lábalok ki. Inkább fel sem sorolom, mik ezek, mert felidézésük még a végén mélyíti a hangulatot.

De azért elküldtem az adataimat az állásfelvételihez, hajat ugyan nem mostam, de legalább zuhanyoztam, szegényebbé tettem magam pár 10eFt-tal, pusztán úgy, hogy itt hagyom a házinéninek... És az is rossz, hogy éjjel, miután már nem fájt a fejem, kiolvastam a könyvem, szóval megint nem tudom, mit olvassak..




Igazából semmi meglepő nincs abban, hogy ilyen a hangulatom, hiszen közeledik a péntek. Illetve a péntek maga jó lesz, csak a születésnap... Persze, sokszor gondoltam már rá, hogy csak én vonzom be, és ezért lesz tényleg minden évben előtte napokig rossz valami, meg utána napokig rossz valami... De akkor is. :D

De legalább maga a hétvége jó lesz... Lenne már péntek reggel. De ha csütörtök este lenne, és már csak várnom kéne, semmi más teendőm nem lenne, az is jó lenne... De addig még vár rám 2x8 óra. Codász.

Re

Nos, ilyen is régen volt.

Ha jól néztem, a legutóbbi bejegyzésem legalább másfél éves, és nem csak bejegyzés, de látogatás sem volt azóta. Igazából sose vettem túl komolyan ezt a blogolós témát (ahogyan a naplóírást sem sikerült igazán soha), de most valamiért eszembe jutott. És furcsa, mennyire nem emlékszem már, hogy mikről írtam, szóval be is kéne iktatni a közeljövőben egy bejegyzések újraolvasása eseményt.

Másfél... Te jó ég, mennyi minden történt ez idő alatt. Bár elég ritkán fordult elő, hogy egy-egy időszakomat unalmasnak tartottam, mert szerintem valami mindig van az ember életében, de ez alatt a másfél év alatt.. leírhatatlan, mennyi mindent történt. És igazából, nem is szeretném A-tól Z-ig elmesélni az egészet, talán nem is tudnám..

Sok minden megkérdőjeleződött, sok minden megvilágosodott, megfordult, átfordul, felborult, megváltozott. Elég sok minden, kb. minden. Sok dolgot elhagytam, váltottam, valami mellett elköteleztem magam, valaki mellett elköteleztem magam, és keresem a dolgokat, amiknek még helye lehet az életemben. Jelenleg legtöbb időmet a munka (jelenleg másik munka megpályázása is...) és a kedvesemmel való kapcsolatom veszi el. "Veszi el", persze. :)

Sose tudtam eldönteni, hogy mennyire maradjak itt általános hangvételű, és ez mostanra sem változott. És nem tudom ezt, annak ellenére, hogy én nem is osztogatom a linket, szerintem soha senkinek nem küldtem el, és ha valaki meg is találta, vagy nem ismert fel ennyiből, vagy nem jelezte felém. De mégis, annyira ijesztő lenne, valami személyes, naplójellegű dolgot felküldeni a világhálóra. De a filozofikus elmélkedésből általában meg hamar kifogyok... :D Ezt is meguntam mostanra...