2013.04.28

Stewe nem tett boldoggá. Én akartam őt boldoggá tenni, és azt gondoltam, ez már önmagában engem is boldoggá fog tenni. És tette is, sokáig... Azzal, hogy én hozzáértem, megcsókoltam, átöleltem, és ő ezeket viszonozta boldoggá tett. De utólag főleg, de már akkor se látom a tetteiben, hogy ezt értem tette volna. Maximum átmenetileg akart boldoggá tenni, az, hogy kűzdjön értem vagy valami olyanért, ami értem van, az már elképzelhetetlen volt... Krisztát boldognak akarom látni, nem érdekel, ha ezt más tudja csak megadni neki, adja meg neki, én meg végignézem, vállalva azt is, hogy akár elsorvadok, ha még nem tudtam tényleg lezárni. Zsoltit boldoggá akarom tenni, de ez meg inkább gondolat (most már), mint érzés. Három évvel ezelőtt... Amennyire lehetett elfeledtem Sztívet, miatta. Ha azóta együtt lennénk... Hát,minden más lenne. Fele ennyire nem lennék a jelenlegi önmagam szerintem. Hogy mi és miben lenne más, mi lenne jobb, mi rosszabb, azt nem tudom. De kisebb eltérések is nagy különségeket okoznak, ez meg azért nem is kis eltérés lenne... Akarok egy esélyt adni a dolognak, annak ellenére, hogy úgy érzem, még mindig nem megfelelő az idő. Anno még Stewe volt a képben, de akkor legalább még máshogy tudtam az emberekhez és a világhoz állni. Most... Most Kriszta nincsen még lezárva, de tisztában vagyok azzal, hogy mennyi mindent kéne még tanulnom, megtapasztalnom, és helyes fiókba beletennem, fejben, szívben... Egyszerűen kevésnek érzem magam egy olyan jó kapcsolathoz, amit Zsoltival meg tudnánk élni. Nem azért mert amúgy kevés vagyok, kivételesen nem az "alapanyaggal" van a bajom, egyszerűen azzal, hogy még nem értem meg rá. El tudnék köteleződni. De nem akarok. Nem akarok két kölyök után egy reggel arra ébredni, hogy nekem ez kevés. Mert olyan mindent elborító érzés nincsen mögötte. Szeretem Zsoltit. Ezt megkérdőjelezheti bárki, ezt akkor is ki tudom jelenteni. De nem vagyok szerelmes... És őszintén nem tudom, hogy ez azért van, mert félek tőle, és nem merem kiengedni az érzést, vagy Kriszta miatt nem kap helyet az érzés, amit tudnék érezni, vagy egyszerűen nem tudom irányába érezni, "csak" szeretetet. És vajon elég-e a szeretet? A szeretetet sokkal többre tartom a szerelemnél, mert úgy gondolom, idővel a szerelem úgyis elmúlik, szertefoszlik a rózsaszín köd, és akkor már csak a valóság marad hátra. Amit a szeretet el tud fogadni. Olyanra vágyom, hogy a szerelem szeretetre épüljön, hogy megélhessem a szerelmet, de nem legyen alaptalan a ház, ha a szerelem elmúlik. Lehetséges ez egyáltalán? Ha szerelmes az ember, meg tudja normálisan ítélni, hogy szereti-e a másikat, vagy csak idealizálja őt a szerelem miatt? Vagy a szerelem inkább rossz, mint jó? Nélkülözhető? Nem attól félek, hogy szeretetre alapozva nem tudnék megtenni a másikért bármit. Mert de. Valószínűleg nincs sok társam, aki osztozik ezen a véleményen, de nekem nincs rá szükségem, hogy a szerelem elvakítson ahhoz, hogy megtegyek a másikért amit csak tudok. A szeretet elég. De ha szeretem a másikat, és szeretettel vagy szerelemmel de ő is viszont szeret, akkor nem udok elképzelni semmit, ami megakadályozná a dolog örökkétartóságát. És ez ijeszt meg. Hogy hiába, lehet, hogy nekem még meg kéne tapasztalnom a szerelmet, valakivel, aki viszonozza, nem csak egyirányú, ha én elköteleződök, és komolyan veszem, annak ellenére, hogy nem vagyok szerelmes... Mondjuk, el tud egyáltalán köteleződni valaki, aki szerelmes? Mármint hogy őszintén? Ha szerelmes, akkor nincs számára tökéletesebb, de ha lehullik a fátyol? Akkor mi van? Mi marad? Olyan meg nem történtté válik az "elköteleződés"... Ahh, faszom.

Sokk & lesz@rom tabletta...

Itthon már második harmadik napja... És nem igazán csinálok mást minthogy a kutyussal foglalkozok, beszélgetek, alszok, filmet nézek, olvasok... Tanulni is kéne valamikor bakker... :D Anya is most itt tanul a szobámban a pénteki vizsgájára, motiválhatna a dolog, de... nem. :D

Tegnap ért egy kisebb sokk, amikor elvittük a littlepug-unkat állatorvoshoz, az ott segítőként dolgozó ismerősömtől tudtam meg, hogy az egyik legjobb barátnőm egyébként kórházban volt egy hétig, és műtötték is.. Kaptam egy kisebb agyfaszt, főleg, hogy meglátogatni se tudtam, mert azt mondta a lány, hogy most a tesójánál van... Hazaértünk, és felhívtam, úgy akartam kezdeni, hogy "bazdmeg..." de úgy vette fel, hogy hívjam vissza később, ha nem gond, akkora ér haza... Azt hittem, hogy hazamegy tesójától, ezért felöltöztem, és elmentem hozzájuk, akkor hívta fel, hogy hazaért-e, és mondta, hogy ja, már visszaért tesójához.. Szívás. :D Szóval visszafordultam, de legalább addig is telefonáltunk. Bakker, de nagyon ideg voltam... Tisztára úgy éreztem, hogy egy gyökér vagyok, hogy még erre se vagyok képes, hogy néha rákérdezzek, hogy mi a helyzet... De még beszéltünk is közben, sms meg fb, de nem mondott semmi utalót, és eszembe se jutott.... Francba. Na, nem akarok jobban belefolyni, mert megint érzem, hogy megy fel a pulzusom az egekbe... :D Szép története van, de végül is azt mondta, hogy most már jobban... De a további részletekből azért azt vettem le, hogy inkább ahhoz képest, amilyen szarul volt a műtét előtt, ahhoz képest... Francba.

Próbálok tanulni... de annyira lesz@rom.... :D

Helyzetjelentés

Sok apróság történt ám mostanában...

Nem is tudom, mennyire kéne visszamenni.. Mondjuk a csütörtöki vizsgámig, ami már a második bolt ebből a tárgyból (plusz az évközi zh-kra is készültem egyébként..) és hiába tudtam már elsőre is az anyagot, most is úgy jöttem ki, hogy bakker, megint kérdezett olyat amiben ötletem se sok volt, hogy mire utalhat a kérdés... Szóval eléggé elkámpicsorodva estem vissza a koliba, ahol mindenféle jósággal és hülyeséggel húztam az időt, hogy ne kelljen neki állnom a másnapi vizsgának. Ami matekos volt, és egész félév anyagából, és igen, egy éjszakám volt rá. Épp ölemben a gitárommal ücsörögtem az ágyon meglehetősen kókadt állapotban, mikor bekopogott hozzám M. hogy megkérdezze, mi a helyzet, de nem kellett neki sokat mondanom, hogy levegye nem vagyok valami vidámságtól kicsattanó állapotban. Felajánlotta, hogy segít a másnapi vizsgához, a matek úgyis fekszik neki, főleg a valószínűségszámítás, és mondta, hogy na akkor félóra múlva visszajön. És tényleg jött. És tényleg megrugdosott, hogy álljak neki, és segített, sokkal gyorsabban haladtam úgy, hogy nem nekem kellett minden értelmére rájönni, hanem ő egyből el tudta nekem magyarázni. Itt volt háromig, aztán mondtam neki, hogy így is tovább tartottam fel, mint ameddig szabadott volna, hiszen ő megy dolgozni.... De a valszámon végigértünk. A második felét az anyagnak meg arra alapoztam, hogy lehet használni egy programot, amibe van egy segédletünk, hogy milyen képleteket kell beírni, szóval ha tudod, miről szól a feladat, akkor megcsinálható.

Hát, utólag kiderült, hogy sokkal egyszerűbben hangzik, mint amúgy amilyen. De az első felét tök jól megcsináltam, és hamar is, mindenhova tudtam mi kell, csak nem akartam időt pazarolni arra, hogy még egyszer átszámolok mindent, mert a másodikat éreztem parásabbnak. Az volt a mákom, hogy míg a gyakvez öt percre kirohant valamiért az egyik lány elmondta, hogy melyik feladat milyen próba, gyorsan felírtam magamnak őket, és akkor már legalább ezt tudtam. Aztán beírogattam a megadott képleteket, és eredmény helyett kiírta, hogy ez meg ez és ez hiányzik, hogy meg tudja csinálni. Mondom óóó, bakker, nekem kell bevinni a dőlt betűs részeket? :D Amikről lövésem sincs, hogy mi mi lehet? Najsz. Hát, két óra próbálkozás és illegális segédlet használatával végül minden feladathoz kihoztam valamilyen eredményt. De már én maradtam ott egyedül, nem akartam sokáig húzni az időt, szóval beadtam...

Úgy volt, hogy találkozok Kbarátnémmal, de vissza akartam előtte jönni kajálni a koliba. Csak bealudtam... Aztán meg annyira megfájdult a fejem, hogy telefonálni alig bírtam, nem hogy elmenni... Szóval bevettem egy gyógyszert, és aludtam terv szerint is egy pár órát.

Este lementem Mhez vázolni, hogy mégis hogy sikerült, milyen volt, aztán megbeszéltük, hogy jó még csinálunk valamit, csak legyen előtte még egy félóra. Hát, öt perc múlva szárnyalva rohantam vissza hozzá, ötöt mutogatva a mancsomon, ugyanis baromi hamar kijavította a zh-kat, és ötöst kaptam. Poén, hogy a második fele lett összességében jobb. :D:D És így második legjobb összpontszámom van a csoportból (annyira nagyon nem érdekelt évközben ez a tárgya, hogy ugyan mindkét zht megírtam ott is, de mindkettő 0 pont lett...képzelheted) Szóval leírhatatlanul hálás voltam Mnek, mert ha ő nem rugdos meg és segít, akkor nem hiszem, hogy akár egy kettest összehoztam volna...

Tegnap pedig (miután megtudtam, hogy a csütörtökin tényleg meghúzott megint a tanár..) elmentem sétálni, de azért vittem magammal K ajándékát, hogy lehet arrafelé veszem az irányt. Aztán (oké, hogy plusz két órával a rendes úthoz képest) de tényleg ott kötöttem ki, és hívtam fel, hogy jöjjön már le egy cigire, és egy jónagyanyázással fogadta, hogy a város egyik feléből átmentem hozzá... De azért szeretném hinni, hogy amúgy jól esett neki. Nem hiszem el, hogy nem hiszi el, hogy nekem ez tényleg nem meló azért, hogy találkozzak vele. Most meg még az ajándék is ott volt, hogy így csak két nappal később kapta meg, és nem szeretem az ilyeneket tartigálni. Remélem, tényleg örült a dolognak... :)

És a kattogások: Mi a szart csináljak M-mel? Várjam meg, amíg kedves Zs hazajön, tudjam meg, hogyan áll hozzám, és utána döntsek? Mert igazából az a baj M-mel, hogy nem érzem azt a pluszt, és így érzem nagyon, hogy mekkora energiabefektetés kéne ahhoz, hogy közel engedjem magamhoz... És még ha sikerül is, ha jobban megismerjük egymást, mi a garancia rá, hogy passzolni fogunk? Ha mi jó pár lennénk együtt, az szerintem inkább azért lenne, mert alapvetően toleránsan állunk egymáshoz, és tennénk is egymásért.... És nem tudom. Ha adok neki egy esélyt, azzal még inkább beleringatom ebbe az egészbe, holott egyáltalán nem lenne részemről biztosabb a dolog, mint most. De tény, hogy nagyon jól érzem magam vele..... Tény. Bár nem ismerem annyira, tök jól elhülyülünk, és tényleg törődik velem. Elég fura érzés, általában én állok a másik oldalon...

Zs nem tudom, hogyan áll hozzám, de nála pl meglenne ez a plusz érzés. Arra alapozva ami volt, meg amiket beszélgettünk eddig, de Angliából elég para lenne a dolog. K erre azt mondta, hogy biztos pont a távolság vonz benne. És lehet, de pont az nyírná ki megint a dolgot. Csak parázok, hogy ne legyen közel, akit közel engedek, mert úgy kevésbé bánthat? Hm. :D

És persze K. Az utóbbi időben nem igazán találkoztunk, és alá kell írnom, hogy nem is kattogok mostanában rajta epekedve. De szerintem ez visszajönne, amint újra rendszeresen találkoznánk. Sztíwnél is ez volt... És hátő, ja, ő eléggé fontos volt. De nem tudom, hogy K hogyan áll hozzám, és nyilván, neki is volt/van nagyobb gondja ennél. De jó lenne már, ha tudnám én is, mit várok tőle....

Rápörgés

Túúúlságosan rápörgök megint. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is így viselkedek ilyeneknél. :D Van egy srác -mert ugye mindig van egy srác, még akkor is ha öö na mindegy- akit nagyon megszerettem régen. Csak messze laktunk egymástól... Aztán mikor nem tudtunk találkozni, és hát elváltak még az álmokban is az útjaink.. Néha-néha beszéltünk azóta is, kedvesen mindig írt nekem ünnepekkor. Karácsony-szilveszter környékén még néhány mondatos üzenetváltásaink is voltak. És a jelenlegi helyzet is egy ilyennel kezdődött...

Már korábban is tudtam ugyan, hogy most ő Angliában szakács. De most többet beszéltünk a dologról, és már nem is emlékszem pontosan mikor váltottunk át bájos csevegésből tényleges beszélgetésbe. Tényleg nem. :D Egyszer csak azon kaptam magam, hogy rettenetesen élvezem a beszélgetést, hogy hallok felőle, hogy várom nagyon, mikor kerülhetek újra géphez, hogy beszélhessek vele. Tisztára rápörögtem... Még mikor éjjeleken át tanultam is végig beszélgettünk -ami egyébként még tényleg jól is jött a tanuláshoz, mert ő tényleg volt elég motiváció az éjszakázáshoz.

Ja, hát, rápörgés. Azért nem teljesen alaptalan a dolog, bár tény, hogy Angliában van, és csak hazalátogatásokat tervez, mert végleg szeretne kinn maradni. DE hazajön a következő hetekben, és szeretne velem találkozni, és meginni egy kávét ^^ És nagyon várom. Le kéne addig fogyni kicsit b@ssza meg. :D Ó, a legjobbat még nem is mondtam? Facebook szerint barátnője van, amit alapvetően nem is kérdőjelezek meg, azt leszámítva, hogy velem egyáltalán nem úgy beszélget. Persze, lehet, hogy félreértem, de... általában nem szoktam az ilyeneket. (Ha most meg mégis tévedek, az egy elég nagy pofon lesz, mert mikor azt szeretném, hogy tévedjek, akkor soha... Nyilván. ) Nem teljesen tudom hova tenni ezt. De majd meglátjuk. Nem fogom letámadni (bár tény, hogy gondoltam rá :D ), és nem fogom kiírni a homlokomra se, hogy szabad préda ide lőjj! , szóval nem tervezem látványosabb jelét adni annak, hogy én most pörgök, és Rá. Ha akar lépni valamit, ha akar róla beszélni, tegye meg. És szerintem meg is tenné, ha úgy van. Ha meg nem teszi, így jártunk. Ha azért nem teszi, mert alaptalanul éreztem az egészet.. akkor én jártam így. Hát, kíváncsi leszek.

Egy zene Tőle. (Nem tudom eldönteni, hogy indokolatlan-e vajon itt is nagy betűt használnom... De nem biztos, hogy az. :$ :))

Give me Love & Show me the right way

Annyi kérdésem lenne - annyi válaszra lenne szükségem ahhoz, hogy tudjak mit kezdeni bizonyos dolgokkal. De -és most jön ugye a lényeg- vagy nem merek kérdezni, vagy akit kérdezek nem tudja, vagy csak b@szik elmondani, hiába tudja, hogy fontos lenne, vagy... Sorolhatnám. Jó lenne tudni mindent, legalább is a foglalkoztató kérdésekre a választ, de -jajj- azt se tudom, merre kéne már keresgélni. Magammal kapcsolatos dolgokat sem tudok rendbe tenni, vagy megválaszolni.. Persze, sokra azt a kifogást hozom, hogy hát mert nem tudok eleget, de ez önismeretnél nem lehet kifogás, legalább is, ha őszinte vagyok -magammal és a világgal- akkor így gondolom. Nagy szarban lenne Alagaesia, ha nekem kéne megmondanom az ősnyelven az igaz nevem (=ami a lényemet fogja meg és írja le).. Még csak segítséget se tudnék kérni, mert sajnos _látom_ a barátaimon, hozzám közelállókon, hogy nem igazán tudnak kiigazodni rajtam. Szinte félek megtudni, vajon milyen képet alakítottak ki rólam? Mennyire érezném úgy, hogy félreértenek, mint arra már olyan sokszor volt példa? Fáj...


"Kérdések bennem és hosszú út előttem.. Hogy is induljak el?"


Ha szeretném követni Istent, annak hogyan kell neki állni? Lehet azt rosszul csinálni? Honnan tudjam, hogy mi ered Istentől és mi a gonosztól? Mi van értem és mi ellenem? Mi visz az utam felé, és mi próbál elcsalogatni onnan?

Lehet, hogy tényleg sokkal mélyebben élem meg az érzéseket, érzelmeket, mint mások? Rosszul teszem, ha nem akarom kivonni a lelkem a cselekedeteimből? Ha úgy érzem, lélek nélkül cselekedni értelmetlen és/vagy nem az igazi? Le lehet zárni az első szerelmet? Hogy fájdalom nélkül emlékezzek vissza rá, akár még beszéljek is vele?

Lehetek lány létemre tényleg szerelmes egy lányba? Vagy csak felnagyítom az érzéseimet irányába, és abba tévesen kapaszkodva őrlődöm a kérdésen? Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán el tudná-e vajon viselni a lelkiismeretem és a még-nem-igazán-megerősített-hitem, hogy egy lánnyal legyek együtt, ami nem igazán elfogadott? De mégis, miért vonzana ennyire nagyon, hogy megcsókoljam? Menne vajon több is? Vagy önmagában csak a csókja vonz? Lehetünk-e ezek után a kérdések után egyáltalán barátok? El tudom-e valaha engedni a vele és az iránta táplált érzésekkel kapcsolatos kérdéseim?

Hogy jön a képbe a jelenleg angliai Rómeó? Megint valami olyanra pörgök rá, amiből nem lesz/nem lehet semmi? Egyáltalán lehet őszintén rápörögni másra, ha közben nem tudsz valakit érzelmileg hova tenni?


Hát.. nagyjából. Most nincsen kedvem, se kapacitásom bármelyikbe is jobban belefolyni... De jó lenne útmutatást kapni, és kevésbé elveszettnek érezni magam..




Ez meg úgy ahogy van átjön. Egy napja folyamatosan ezt hallgatom, és ha épp nem írok/olvasok, akkor nézem is a klipet. A dal, a szöveg, Ed Sheeran hangja... A lány karaktere, ahogy kiveszi az első tollat, ahogy el kezdi használni a nyilakat, hogy bárkit eltalálhat, legyen fiú, lány, fiúval, lánnyal, az irigylésre méltó érzéki csókok -igen, a lány-lánnyal csók is-, az utolsó egy perc éneke, és hogy van folytatás, pedig nem számítanál rá..

2013.01.05

könnyek nélkül sírva és félve
kérdőtekintettel meredve az égre
kérem a válaszokat, miket nem lelek
de a következő lépéshez mégiscsak kellenek

könnyek nélkül sírva sem látom
ki van innen és túl a határon
közeledne, de mégsem, csak a határon lépdel
szándékait tekintve is elfog a kétely..

könnyek nélkül sírok, tekintetem tiszta
kristálytiszta tudattal tarthatnám őt vissza
de jött egy belső kényszer, és nem hagyja megtenni
egy melengető érzelem, mely nem engedi elküldeni..