"Speak with the heart, and you will have nothing to fear."Egy nagyon kedves barátnőm és egyben volt osztálytársam olaszországi útjáról hozott a baráti körünknek szerencsecsokit, természetesen egy-egy üzenettel a csomagolás belsejében. Az enyém a fenti idézet volt, és csoportosan megállapítottuk, hogy mindegyik tök jó és igaz, mégis mindenki a hozzá leginkább passzolót/neki szólót kapta. Sose tudtam -és tudom továbbra sem- eldönteni, hogy a szívemre hallgassak, vagy az eszemre, hiszen mindig mindkettőnek nyomós érvei vannak.. :D És mint tényleg soha, most se tudom, csak vacilálok, visszafojtok, suffer in silence..
Az előző egyetemi félév elég gyatrára sikeredett, a mostanit szeretném, ha közel se olyan lenne, de erről már most olyan érzésem van, hogy össze fog jönni, csak nem tudom, hogy melyik irányba lesz elmozdulás. Najó, perpill nagyon örülök, hogy találtam végre két emberkét a koliban, akikben látom a barát lehetőséget, és van remény, hogy ne maradjon előttük fal. Az egyik az új szobatársam, hetek óta együtt lakva (egy nem igzaán kommunikáló harmadik lánnyal) azért elég sok kisebb nagyobb beszélgetésen túl vagyunk már. A másik lány.. érdekesebb kérdés. Már az első félév eleje óta ismerem, de csak most keveredtünk össze igazán, és "huhh", talán ez a jó kifejezés. Az utóbbi évek miatt/alatt kiépítettem egy önvédelmi falat, ő meg kiröhögte, átugrotta, majd stabil rombolásba kezdett. Ez egyszerre tölt el megkönnyebbüléssel és rettegéssel.. Megijeszt, hogy ilyen hamar ennyire közel tudtam engedni, mert ez tényleg nem a megszokott tőlem -bár tény, azért még ott van a fal...- és bennem van a rettegés, hogy ő se marad mellettem sokáig, csak közel engedem, hogy sebezhető legyek, és ugyan úgy fogok járni mint eddig... Pedig nem adott rá okot, hogy ezt higgyem, sőt.. Egyszerre nyugtat meg és kavar fel a jelenléte azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése