Igazából fogalmam sincsen, hogy mit akarok megosztani. De tegnap este megfogant bennem a gondolat, hogy újra blogolni kéne. Visszakerestem egy régimet, és megerősítődött, hogy én ezeket sose húzom sokáig, legalábbis rövid időközönkénti poszttal biztosan nem. De nem vagyok naplóíró, nincsen levelezőtársam, nem szeretek telefonálni, az agymenést-is-megosztós barátaimmal meg sajnos kicsit messzebb vagyunk egymástól. A régit nem akarom folytatni, mert -ugyan nagyon csekély rá az esély-, de azt emlékeim szerint tudná olvasni a voltbarátnőm. Persze, most felröhögtem a gondolatra, hogy esetleg olvasná, mert nem az a fajta, de azért na... Nem akarok azon aggódni, hogy fogalmazhatok-e nyíltan. Persze, a párom, akivel egy éve lassan, hogy együtt vagyunk, egy vadászkutya, ösztönösen odamegy, ahol talál valamit, még ha nincs is szándékában, és nyilván előtte nem akarom titkolni, de tudom, hogy az is változtatja a megfogalmazást, ha számításba veszem, hogy esetleg ő is olvassa...
Egyébként pont az ő szimata miatt történt a tegnap esti agymenés. Hihetetlen módon, az internet bugyrain keresztül (és még mindig hangsúlyozom, teljesen véletlenül) úgy tűnik, megtalálta a voltbarátnőm jelenlegi párját. És eléggé nem tudok mit kezdeni a helyzettel.
Remélem, felhúzta a szemöldökét a kedves idegen olvasó, hogy mégis, mi a francról beszélek, mit vagyok ezen kiakadva, és sajnos, ez egy darabig nem is lesz érthető olyannak, aki nincs régóta képben. Nem hiszem, hogy ezt az egészet egyben le lehetne írni. De nagyon sok dolog van mögöttünk a voltbarátnőmmel. Jó is, rossz is, csodás, borzalmas... Nem tudom, kinek van, volt, lesz igaza, azt se tudom mit akartunk, mit akarunk... Elvileg pár hónapja próbálunk a barátság felé tartani, mert mindketten úgy gondoltuk, hogy nagyon furcsa lenne csak úgy kivágni egymást az életünkből. De nyilvánvaló volt, hogy bizonyos témák tabuk maradnak - több okból is. És idővel jobb lett, jól ment, néha meg szörnyen nehézkes volt, de ezen nincs is mit csodálkozni. Sokan nem titkoltan tartották baromságnak a próbálkozást, és én se titkolom, hogy mást kérdés nélkül ostobának tituláltam volna, ha ezzel próbálkozik, mint mi. De kívülállóként tudom, hogy nekem se lehet fogalmam arról, ami köztünk volt. És így nehéz, nehéz elengedni. *skorpiók, pacsi!*
Párom nem úgy küldte el a tumblr-t, hogy hát ez tuti az új párja. Hanem csak egy elméletet gyártva. De én teljesen meg vagyok győzve a dolog igazságáról - és tényleg le vagyok azon is sokkolva, hogy ezt hogyan csinálja, hogy így rátalál mindenre..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése